Teljesen átalakulhat a wifi, mutatjuk, hogy miért

Manapság már lassan nem is létezik olyan eszköz, aminek ne lenne valamilyen, vezeték nélküli internetet használó változata. Ezek elterjedése miatt egyre nagyobb felelősség hárul a minket kiszolgáló wifi hálózatokra, amiknek nem csak az eszközök működését, hanem a rácsatlakozott felhasználók igényeinek kielégítését is biztosítaniuk kell.

Kutatásunk óta tudjuk, hogy mennyire fontos szerepet tölt be az emberek életében a wifi, amit már csak ezért is érdemes a lehető legbiztonságosabbá tenni. Ugyanakkor egyre több az olyan felhasználó, aki úgy választja ki az otthonában található eszközöket, hogy azok egymással együttműködve könnyítsék meg a hétköznapokat és tegyék még kényelmesebbé az otthon töltött időt.

Most az ezt kiszolgáló technológiát mutatjuk be nektek, illetve azt, hogy ez milyen hatással lesz a tömegek által használt wifi hálózatokra.


Bár többféle szemlélet létezik az Internet of Things (IoT) kifejezéssel kapcsolatban, abban a legtöbb szakértő egyetért, hogy egy olyan fajta digitális világot értünk alatta, ami olyan "intelligens" eszközöket foglal magába, amik egy-egy internet alapú hálózatra csatlakozva képesek a többi, ugyancsak felkapcsolódott eszközzel/eszközökkel kommunikálni és egyúttal felhasználni az általuk megosztott adatokat.  

Például, ha okosotthonnal rendelkezünk – aminek alapjairól és a hozzá kapcsolódó leghasznosabb eszközökről is írtunk nektek – és az okoshőmérőnk érzékeli, hogy kinn egyre melegedik az idő, akkor "szólhat" az okosredőnyünknek, hogy ereszkedjen lejjebb kicsit a megfelelő sötétítés érdekében, ha pedig már tombol a kánikula, akkor automatikusan bekapcsolhatja a wifivel felszerelt klímánkat, hogy mire hazaérünk, addigra hűvös lakás várjon minket.

Hasonló koncepció szerint működik a rendszer a mezőgazdaságban is, ahol a folyamatok optimalizálásának érdekében különböző érzékelőket szerelnek fel a földeken. Ezek külön-külön figyelik a palánták fejlődését és ha valamelyik öntözésre, vagy tápoldatra szorul, akkor működésbe lép a gépezet, hogy az adott növény azt kapja, akkor és annyit, amire éppen leginkább szüksége van.

Milyen szerepe van a wifi alakulásában?

Mivel egyre több ilyen eszközzel rukkolnak elő a gyártók és ennek hála egyre nagyobb népszerűségnek is örvendenek, így a wifihálózatok jelentősen nagyobb terhelésnek vannak kitéve, miközben amúgy is számtalan kütyüt és esetenként egyszerre több felhasználót is ki kell szolgálniuk. Éppen ezért a wifihálózatok átalakítására van szükség, hogy a megnövekedett erőforrásigényt megfelelő kapacitással tudják kiszolgálni.

Ezeket a hálózatokat ráadásul nem csak úgy kell módosítani, hogy lényegesen gyorsabb adatátviteli sebességet biztosítsanak a felhasználók és egyúttal az IoT eszközök számára, hanem azt is figyelembe kell venni, hogy megfelelő stabilitással birkózzanak meg az alkalmanként wifit használó tárgyakkal és mellettük a folyamatos wifikapcsolatot igénylő cuccokkal. Arról nem is beszélve, hogy – optimális esetben – a lehető legnagyobb hatókörben kellene vezeték nélküli internetet biztosítaniuk, ami főként a magunkon hordható okoseszközök elterjedése miatt létfontosságú.

Mit hozhat a jövő?

A legnagyobb technológiai szolgáltatók jelenleg úgy látják, hogy az elkövetkező években is a wifi fogja kiszolgálni az egyre szaporodó okoseszközöket, de könnyen lehet, hogy még egyéb, alternatív vezeték nélküli technológiák is segíteni fognak az így teremtett ökoszisztémák működtetésében.

Fejlődésre szükség is lesz, hiszen a legoptimistább becslések szerint 2022-re már 50 milliárd vezeték nélkül csatlakozó eszközt fognak használni világszerte, amihez komplexebb és felhasználói igények szempontjából flexibilisebb hálózatok fognak kelleni.

Kapcsolódó tartalmak:

Visszajelzés

Hasznosnak találtad az oldalt?