A leghasznosabb eszközök az első okosotthonodba

Az okosotthonok egyik legnagyobb pozitívuma, hogy teljes kontrollt adnak a felhasználók kezébe és segítségükkel csomó helyen tudjuk csökkenteni energiafogyasztásunkat. Cikkünkben azt mutatjuk be, hogy mi az a három eszköz, ami egy ilyen háztartásból sem hiányozhat.

Korábbi cikkünkben már összefoglaltuk nektek, hogy miért éri meg okosotthonra váltani, viszont akkor még csak érintőlegesen említettük az ehhez szükséges eszközöket. Ezért mostani írásunkban bemutatunk három olyan terméket, amik használatával komfortosabbá tehetitek hétköznapjaitokat.

Az otthon melege

Energiacsökkentés szempontjából érdemes megfontolni egy okostermosztát beszerzését, amit interneten keresztül lehet vezérelni, illetve beállítani annak érdekében, hogy mindig az optimális teljesítményen üzemeljen. Ráadásul különböző, napszakokhoz és évszakokhoz kötő beállításokat is megadhatunk neki, így garantáltan olyan hőmérséklet varázsolt otthonunkba, vagy éppen nyaralónkba, amilyet szeretnénk.

Ezek a termékek természetesen hőérzékelővel is el vannak látva, így laptopunk, tabletünk, vagy okostelefonunk kijelzőjén gyorsan értesülhetünk az adott állapotról, amit aztán igényünk szerint befolyásolhatunk. Több érzékelőből álló rendszert is beszerezhetünk, amivel minden helyiséget egyedi hőmérsékletre állíthatunk be, hogy a család minden tagja a lehető legkomfortosabban tölthesse a mindennapokat. Ráadásul az ilyen eszközök azonnal figyelmeztetnek minket, ha valami gond van a szigeteléssel, így végső soron energiát és pénzt is spórolnak nekünk.

Lásd jó színben lásd a világot!

Okosizzókat beszerezni nem csak azért fontos, mert a hagyományos fajtáikhoz viszonyítva lényegesen kevesebbet fogyasztanak, hanem mert úgy szabályozhatjuk őket, ahogy éppen kedvünk tartja. A legtöbb ilyen termék akár több millió (!) színvariációt képes megjeleníteni és az általunk favorizált színeket pillanatok alatt elő tudjuk hívni.

Ha vásárolunk hozzá egy központi egységet, akkor saját rendszerünkbe rengeteg okosizzót hadirendbe állíthatunk. Ezután azonban nem csak manuálisan, hanem akár hangunkkal is irányíthatjuk az egészet, így csak egy rövid utasításba kerül a megfelelő fényerő, szín vagy beállítás előhívása.

Ha szeretnénk, saját fénytechnikával felszerelt minidiszkót is varázsolhatunk otthonunk egyik részéből, hiszen számos okosizzó képes lekövetni az éppen hallható zene ütemét, ezért egy exkluzív házibulihoz is jól jöhet egy ilyen termék beszerzése. A mobil alkalmazás feltelepítése után gyakorlatilag bármelyik Android-, vagy iOS rendszerű eszközünkön tudjuk vezérelni az izzókat, ami lehet okostelefon vagy táblagép is. Így például útközben is le tudjuk ellenőrizni, hogy égve hagytuk-e a villanyt, ami a nagy reggeli rohanásokban különösen hasznos lehet, de akár azt is beállíthatjuk, hogy otthonunk milyen hangulatvilágítással várjon minket.

Ettől fel leszel villanyozva!

Több szempontból is hasznos lehet otthonunkat különböző okoskonnektorokkal felszerelni. Például a segítségükkel mérhető és naplózható eszközeink energiafogyasztása, ezért pontosan tudni fogjuk, hogy melyikek azok, amik lecserélésével még inkább tudunk faragni a villanyszámlánkon.

Ha esetleg bármelyikük túlterhelné a hálózatot, arról figyelmeztet minket a rendszer és automatikusan élesíti a lekapcsolás védelmet, így lakásunk biztosan nem marad áram nélkül, amíg haza nem érkezünk. Ahogy az okosizzó esetén, úgy itt is tudjuk vezeték nélkül vezérelni eszközeinket, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy akár távolról is elintézhetjük a ki-bekapcsolásukat egyesével, vagy akár egyszerre is.

A legtöbb ilyen termék esetén külön nevekkel is elláthatjuk a konnektorainkat és a felhőben történő mentésnek hála bármikor eszközváltás után is megmaradnak a korábbi beállításaink. A telepítésük ráadásul 5 perc alatt megejthető és a laikusok számára is teljesen egyszerű.

Mindezek mellett átlagosan 2000 wattot is tudnak kezelni ezek az eszközök, valamint a hőmérséklet szélsőséges ingadozását is jól viselik. A legtöbbjük viszont csak bizonyos szintig birkózik meg a magas páratartalommal, ezért otthoni üvegházakban, fóliákban kerüljük el a használatukat.

Kapcsolódó tartalmak:

Visszajelzés

Hasznosnak találtad az oldalt?